archive-hu.com » HU » M » MUSZ.HU

Total: 501

Choose link from "Titles, links and description words view":

Or switch to "Titles and links view".
  • Szilágyi Liliána a „Szilágyi SC” úszója lesz? | Magyar Úszó Szövetség
    a lányommal amikor elköszöntünk Turi Györgytől Vitathatatlan hogy hálával tartozunk neki a jobbnál jobb eredményekért és az odaadó munkájáért de elérkeztünk egy olyan pontra ahonnan szerintünk az út már nem felfelé vezet Maga Turi is elismerte hogy nem kíván eltérni a szokásos módszereitől aminek az a másik olvasata hogy nem hajlandó tudomást venni a világ változásairól Egy nagy döntés vagy hosszan érlelődik vagy robbanásszerűen következik be A mi esetünkben a második dolog történt És most az a helyzet hogy elvben a magunk urai vagyunk ám e közben meglepő dolgokkal szembesülünk Felfogathatatlan például az hogy egyesek nem úgy néznek a lányomra mint egy Isten adta tehetségre aki előtt még hosszú és sikeres pályafutás állhat nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának az úszóként három olimpiát megjárt dr Szilágyi Zoltán aki ügyvédként dolgozik de most szakedzői diplomával a lánya olimpiai felkészítését is a kezébe vette Titkos segítőtársak Az edzőváltás után nem jutottak közös nevezőre sem a Kőbányával sem pedig a Hosszú Katinkát is foglalkoztató Vasassal Van más elképzelésük de a jelenlegi helyzet feketén fehéren az hogy a betegségével is magyarázható kazanyi hetedik helye után Szilágyi Liliánának nincs egyesületi háttere csak az édesapja verbuválta szakmai stábja Edzőként egykori versenyzőtársammal Kovács Lászlóval együtt visszük az edzéseket Van erőnléti edzőnk a mérésekkel foglalkozó szakemberünk orvosunk és pszichológusunk is akiket egyelőre név szerint nem említhetek Sok mindenért egyelőre nekem kell fizetnem de ha arra gondolok hogy a lányomat boldognak szeretném látni aki elégedett a fejlődésével és a lehetőségeivel akkor azt kell mondanom hogy ezzel a szülői kötelességemet teljesítem És ami mindennél fontosabb nyugalomra van szükségünk hogy Liliána az olimpiai terveit álmainak megfelelően tudja megvalósítani Széchy nagy mondása Egyelőre ott tartunk hogy Gyárfás Tamás elnök úr és Kiss László úr a válogatott szövetségi kapitánya is ígéretet tett arra hogy a magyar úszósport egyetemes érdekeit szem előtt tartva minden

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/szil%C3%A1gyi-lili%C3%A1na-%E2%80%9Eszil%C3%A1gyi-sc%E2%80%9D-%C3%BAsz%C3%B3ja-lesz (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Risztov Éva „hazatért” Kőbányára | Magyar Úszó Szövetség
    a pályafutását értesült elsőként a Telekom Sporthír Szolgálat A 30 éves sportolónő újabb klubválasztását hazatérésnek is lehet nevezni hiszen 2001 től 2005 ig már volt a Kőbánya illetve annak elődje a Budapesti Spartacus úszója és ennek az egyesületnek a színeiben lett háromszoros világbajnoki és hétszeres Európa bajnoki ezüstérmes Mestere azokban az időkben Turi György volt aki tíz év után kapja vissza neves tanítványát immár olimpiai bajnoki címvédőként illetve a kazanyi világbajnokságon Riói kvótát szerző válogatottként Risztov az eddigi pályafutása csúcsát jelentő olimpiai bajnoki aranyérmét viszont a Debreceni Sportcentrum Kft sportolójaként érdemelte ki A versenyzéstől 2005 ben visszavonult addig elsősorban medencés úszónő 2009 ben határozta el magát a visszatérésre és ebben a törekvésében Debrecentől minden lehetséges átlagon felülinek is nevezhető támogatást megkapott Méltán mert oda szerződött versenyzőként a városnak ő szerezte meg az első olimpiai aranyérmet Tavaly a berlini Európa bajnokságon tizenkét évvel a 2002 es és szintén berlini ezüstös mesternégyese után az olimpiai 10 kilométeres versenyszámban második lett idén viszont világbajnoki 10 helyezettként válogatott társát Olasz Annát megelőzve éppen hogy csak sikerült kiharcolnia a 2016 os olimpián való részvétel jogát Debreceni edzője az utóbbi időben Kovács Rita az egykori világbajnoki ezüst illetve Európa bajnoki aranyérmes hosszútáv úszónő volt Risztov alig

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/risztov-%C3%A9va-%E2%80%9Ehazat%C3%A9rt%E2%80%9D-k%C5%91b%C3%A1ny%C3%A1ra (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Főtitkárként már bizonyított, államtitkárként is ezt szeretné tenni | Magyar Úszó Szövetség
    magyar sport hasznos tagja lehessek amelyet mostantól egy lépcsőt feljebb lépve is a legjobb tudásom szerint szeretnék szolgálni A helyzetem persze jelentősen változott Eddig lehettem elfogult az úszással szemben mostantól viszont megkülönböztetés nélkül kell törődnöm a magyar sport egészével amelynek szerves része az iskolai testnevelés és a szabadidős sport de emellett a lendületesen haladó létesítményfejlesztés is hangsúlyozta Dr Szabó Tünde Ha az ideje engedi a MOB és a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésein továbbra is részt fog venni véleményezheti az előterjesztéseket és a jelentéseket szavazásra viszont nem kérhetik fel A MOB Sportolói Bizottságának vezetéséről viszont le kell mondania és nem titkolja hogy utódjának az ebben a testületben aktívan dolgozó Martinek János öttusázó olimpiai bajnokot a MÖSZ jelenlegi megbízott főtitkárát fogja javasolni Számíthatnak rá Büszke arra hogy államtitkári kinevezése előtt a rátermettségét senki sem kérdőjelezte meg e helyett barátai közelebbi és távolabbi munkatársai sok sikert és kitartást kívántak neki Mivel az egyik legnagyobb sportági szakszövetség vezetőségéből érkezem ezért a sport különféle területein dolgozók de különösképpen a szövetségek vezetői jól tudják hogy számíthatnak rám tehát a problémáikkal és a terveikkel foglalkozó igazságos vezető leszek Az Úszó Szövetségben ellátott feladataim elvégzése közben az irányításra a gazdálkodásra a sportszakmára és a versenyszervezés minden területére volt rálátásom és ezt a tudásomat mostantól az eddiginél magasabb szinten az államigazgatásban szeretném kamatoztatni A magyar sport területén tevékenykedők és velük együtt a sportolók is érzékelni fogják hogy továbbra is értük és velük vagyok Csak a véletlen műve Csak a véletlen művének nevezi hogy a sportért felelős államtitkár székében Czene Attila személyében korábban is ült már egy egykori úszónagyság és úgy gondolja hogy valójában ezt is az úszósport egyik elismerésének lehet tekinteni Véleménye szerint a két esztendeje minden eddiginél nagyobb anyagi támogatásban részesülő magyar sportnak a jövőben is hasonlóan erős gazdasági háttérre van szüksége és olyan programokra amelyek nem

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/f%C5%91titk%C3%A1rk%C3%A9nt-m%C3%A1r-bizony%C3%ADtott-%C3%A1llamtitk%C3%A1rk%C3%A9nt-ezt-szeretn%C3%A9-tenni (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Újváros: megújulás a láthatáron | Magyar Úszó Szövetség
    Az uszodában Gyárfás Tamás MÚSZ elnök hosszabb megbeszélést folytatott a település korábbi országgyűlési képviselőjével Dorkota Lajossal aki a Magyar Energetikai és Közmű szabályozási Hivatal elnökeként is igyekszik tenni az újvárosiakért A találkozón több a helyi és regionális úszósportot új dimenzióba helyező lehetőségről is szó esett később pedig ezekről egy hivatalos ebéd keretében Cserna Gábor polgármester is beszélt Ez utóbbi eseményen ott volt Szepesi Attila alpolgármester valamint a Közép Dunántúli Régió vezetője Bene Vera is a MÚSZ részéről pedig Gyárfás Tamás mellett többek között a két alelnök Szabó Tünde és Sós Csaba Hargitay András utánpótlás kapitány az elnökség tagjai közül Sass Katalin és Tóth Ákos illetve már az uszodában is feltűnt a gyerekek nem kis örömére Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok Itt is elhangzott hogy a város még inkább támogatja a jövőben a helyi úszósportot végre megújulhat a fedett uszoda és további bővítés is elképzelhető S mialatt az ebéd során megannyi pozitívumról esett szó a Jövő bajnokai sem maradtak igaz szellemi táplálék nélkül avagy az itteni régió fiataljai is meghallgatták Tiszeker Ágnes előadását A Magyar Antidopping Csoport vezetője a gyerekek nyelvére hangszerelt tájékoztatójában a doppingellenes küzdelem legfontosabb elemei mellett elsősorban a legkülönbözőbb helyeken főként persze az interneten beszerezhető rendkívül veszélyes táplálékkiegészítőkről

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/%C3%BAjv%C3%A1ros-meg%C3%BAjul%C3%A1s-l%C3%A1that%C3%A1ron (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • 2016, vásárhelyi junior Eb: már zajlanak az előkészületek | Magyar Úszó Szövetség
    így a létesítmény a már meglévő 10 pályás versenymedencével tökéletes helyszínnek ígérkezik a július 6 és 10 között esedékes korosztályos kontinensviadal résztvevői számára Mint Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke jelezte egy évvel a 2017 es világbajnokság előtt ez az esemény egyfajta főpróba is lesz azaz a szövetség is a lehető legnagyobb szakmai támogatást nyújtja az esemény megrendezéséhez Az elnökség döntött arról is hogy a novemberi százhalombattai rövidpályás országos

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/2016-v%C3%A1s%C3%A1rhelyi-junior-eb-m%C3%A1r-zajlanak-az-el%C5%91k%C3%A9sz%C3%BCletek (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Zárónap: 5-6-7 | Magyar Úszó Szövetség
    Ez az idő nagyon jó emiatt most egyáltalán nem vagyok elégedetlen Az ötven pillangót tényleg sajnáltam abban sokkal többet szerettem volna elérni de végül is így alakult Jövőre szeretnék még jobb időket úszni a százra is többet kell majd gyakorolni hogy az első ötvenen még gyorsabb legyek Csapatunk leglangalétább tagja Tekauer Márk 200 pillangón zárt a 7 helyen 2 00 52 Az Európa Játékokon nyolcadik lettem ezek után szerintem jó eredmény hogy itt sikerült döntőbe kerülnöm és eggyel még előrébb is végeztem Szerettem volna két perc alá menni de délután már fáradtabbnak éreztem magam délelőtt 2 00 02 vel kvalifikálta magát Márk A példaképem Kenderesi Tamás akivel jóbarátok is vagyunk a jövőben azt kell elérnem hogy amikor versenyzek ugyanúgy ki tudjak zárni mindent mint ő és csak az úszásra koncentráljak A másik 7 hely Rasovszky Kristóf nevéhez fűződik aki 1500 gyorson délelőtt úszott olyan időt 15 24 91 amellyel az esti gyorsfutamban nem mindenki tudott versengeni Csapatunk összességében egy ezüsttel jön haza Szingapúrból ám nem árt egy pillantást vetni a pontversenyre is elvégre az másféle adatokat árul el egy egy náció teljesítményéről ezen összevetésben a 11 helyen végeztünk azaz ezúttal nem akadtak kiemelkedő egyéni teljesítmények viszont csapatként az elődöntős döntős úszások azért emelték az összteljesítmény nívóját Ahogy Hargitay András utánpótlás kapitány fogalmazott értékelésként A realitásérzékem azt súgta hogy nem fogunk érmet szerezni mégis ott vagyunk az éremtáblán ez jó hír Egy picit viszont rossz a szánk íze mert akadt egy egy olyan egyéni teljesítmény amelyben több volt ahol tényleg csak nagyon kicsin múlt a dobogós helyezés vagy egy továbbjutás Azt látni kell hogy a mezőny rettenetesen erős és bár a csapat tagjainak többsége egyéni csúcsot döntött ahhoz hogy később is helyt tudjanak állni rengeteget kell dolgozni Ez nem újság persze az azonban biztos nagyon figyelni kell ezekre a gyerekekre mert

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/z%C3%A1r%C3%B3nap-5-6-7 (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Két 5. hely, és egy lépés az egészséges életmód irányába | Magyar Úszó Szövetség
    íme Örülök hogy így sikerült zárni a szezont ami összességében nem sikerült túl jól ezt bevallhatjuk Az utolsó négy öt hét felkészülése remek volt ez ma is látszott de még nagyon sokat kell dolgozni A lábam még egyáltalán nem megy úgy ahogy a többieknek most is 900 ig jó volt utána már egyre keményebb volt tartani a ritmust Mindegy mondhatom ezzel vége a serdülőkornak jöhet a felnőtt mezőny Most hazamegyünk és megbeszéljük az edzőmmel hogy 800 gyorsra 200 pillére vagy esetleg mindkettőre koncentrálunk mert egyikben ki szeretnék jutni az olimpiára Ami miatt külön boldog vagyok az az idő Az edzőm Novotny Attila azt mondta ha végre 16 25 ön belül jövök leszokik a dohányzásról Ez most sikerült úgyhogy most ő jön Sós Dániel szintén 5 lett a 200 ezüstérmese 400 vegyesen 4 20 46 os egyéni csúccsal óriásit hajrázott újfent a 2 legjobb utolsó ötven volt az övé Majd jött a szokásos higgadt értékelés Talán a mell gyors forduló lehetett volna jobb de ennél több nem volt ebben ma Nekem a kétszáz még jobban megy abból egyébként egy 4 17 es időnek kellett volna következnie most de egyelőre itt tartok 4 20 nál Többet kell edzeni erre a távra még

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/k%C3%A9t-5-hely-%C3%A9s-egy-l%C3%A9p%C3%A9s-az-eg%C3%A9szs%C3%A9ges-%C3%A9letm%C3%B3d-ir%C3%A1ny%C3%A1ba (2015-12-26)
    Open archived version from archive

  • Sós Dániel szédületes hajrával ezüstérmes! | Magyar Úszó Szövetség
    úszótanszékének vezetője a Magyar Úszó Szövetség alelnöke annak idején a Széchy tanítványok első generációjához tartozott Az ifjú Sós óriásit lépett előre a júniusi bakui Európa Játékokon még csupán negyedikként ért célba ugyanezen a távon 2 02 76 tal amiből csaknem egy teljes másodpercet tudott lefaragni a szingapúri döntőben 2 01 78 Ennél csak az ausztrál Clyde Lewis tudott jobbat aki éppenséggel egy évvel idősebb a 17 esztendős magyarnál ami ezen a szinten nem kis előny Dani lenyűgöző szerénységgel nyilatkozott a finálét követően Nem gondoltam rá hogy ez összejöhet Az edzők azt mondták bronzérmet kéne nyernem ha ki tudom javítani a hibákat a fordulóimban amik reggel azért megvoltak arra azonban nem számítottam hogy ennyire jó lesz Nekem egyébként mindig az egyéni csúcs a legfontosabb Hogy az mire elég mindegy ha jövök két percet és hetedik vagyok annak is örülök Most egyébként viszonylag könnyebb volt a mezőny mint két éve azaz én a szerencsének tulajdonítom ezt a második helyet az időm miatt ugyanakkor nagyon boldog vagyok Sós Jr igencsak kitűnt a mezőnyből ugyanis messze ő hasonlított a legjobban a nagyokra avagy bámulatos vízalatti fordulókat produkált melyek jelentős mértékben hozzájárultak az éremszerzéshez Két éve gyakorlom ezeket a fordulókat egyik nagy példaképem Ryan Lochte szeretnék egyszer úgy kidelfinezni a víz alatt mint ő és azért látszik hogy két év munkája nem tűnt el nyomtalanul Örülök hogy a víz alatti rész jól sikerült mert aki csak elrúgja magát a faltól azt könnyen utol lehet ezzel érni Az esti döntőkben a 15 esztendős Bonecz Boglárka is érdekelt volt aki a fináléba jutással már teljesítette a szakvezetők által kiszabott feladatot 200 pillangón és végül a mezőny legfiatalabbjaként nyolcadikként zárt 2 12 11 a nála két évvel idősebbek között Másik 15 esztendős reménységünk Juhász Janka még ennél is nagyobbat alakított nevezési ideje miatt a délelőtti lassabb futamokba sorolták

    Original URL path: http://musz.hu/cikk/s%C3%B3s-d%C3%A1niel-sz%C3%A9d%C3%BCletes-hajr%C3%A1val-ez%C3%BCst%C3%A9rmes (2015-12-26)
    Open archived version from archive



  •