archive-hu.com » HU » M » MKSKFT.HU

Total: 310

Choose link from "Titles, links and description words view":

Or switch to "Titles and links view".
  • Szavalóverseny
    még a Közösségi Ház adott a rendezvénynek otthont Idén már 3 alkalommal szintén nagy érdeklődés előzte meg a verseny így maximálnunk kellett a jelentkezőket minden osztályból és csoportból 3 3 gyermek jelentkezését vártuk Végül 78 gyermek jelentkezett a szavalóversenyre Most hogy elkészült ez a szép iskola úgy gondoltuk méltó helyszínként szolgálja a rendezvényünket Horváth Róbert az iskola igazgatója maximálisan támogatott bennünket az intézmény valamennyi dolgozója aktívan részt vett a szervezésben és a lebonyolításban egyaránt Már most mondhatom azt hogy a 2014 es évben is szeretnénk megrendezni ezt a versenyt Az óvódások hogyan szerepelnek a versenyeken Már a kezdetek óta részt vesznek az óvodások is a versenyeken A mi óvodánkban működik dráma szakkör ott már belekóstolnak a szereplésbe a gyerekek Az volt ezzel a célunk hogy ebben a gépiesített világban mi óvodapedagógusok ezzel a szavalóversennyel elvessünk olyan magvat a gyerekek lelkébe a költészet által ami majd egyszer lombos fává nő majd Nagyon fontos ezt már pici korban elkezdeni József Attila is olyan dolgokat írt amit már óvodáskórúak is megértenek Tüzoltó leszel s katona Vadakat terelő juhász Úgy gondolom hogy a mese a vers átszövi az óvodai életet és az iskolában is rendszeresen jelen van Volt e valami kritérium a verseket illetően

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=341:szavaloverseny&catid=38:oktatas&Itemid=68 (2016-05-02)
    Open archived version from archive


  • Költészet Napi programok a városi könyvtárban
    10 órára a Százszorszép Óvoda apróságai érkeztek meg a gyermekkönyvtárba Lázárné Tor Ildikó és Varga Katalin óvónők vezetésével Verses ajándékkosarat hoztak magukkal melyből vidám rigmusokat varázsoltak elő A könyvtárosok bábjátékkal és verses mesékkel köszöntötték a kis vendégeket Együtt ünnepelték a Költészet Napját 11 órától Jenei Gyula volt a könyvtár meghívottja A Megyei Príma Díjjal kitüntetett költő az Eső című irodalmi lap főszerkesztője Telekis diákoknak mutatta be a negyedévente megjelenő folyóiratot Kellemes egy órát töltöttek együtt a megyei irodalommal és Jenei költészetével ismerkedve Délután a helyi költőket ültette egy asztal mellé a könyvtár a Henry Dunant Klub nyilvános foglalkozásán Közülük néhányan a helyi lapban publikáltak pl a néhai Tóth Sándorné Terike néni Varga Mihály Kozák Gabriella Gönczi Eszternek és Pályi Zsuzsának emellett egy egy kötete is megjelent már helyi kiadásban Fazakas László mezőtúri lelkész igazgató irodalmi pályafutását pedig több verses kötet foglalja magába Kő kövön Elvetélt idő A vizek kapujában A versekben bővelkedő együttlétet zenei betétek színesítették Megzenésített verseket adott elő Nagy Dóri Teleki és Szabó Viki Ref Koll zongorán Berczeli Endre kísérte őket A bensőséges programot a Club Local együttes zárta a Bélley Ferenc által hangszerelt költeményekkel Négy órától a zsúfolási megtelt olvasóteremben folytatódott a rendezvény ahol Batta Attila Viktor

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=339:-koelteszet-napi-programok-a-varosi-koenyvtarban&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • In memoriam Gergely Antal 1869-1912
    túri diák költő lehozta ide Gergely Antalt hallgatni Nagy írónk úgy vélekedett hogy nem is papot hallott beszélni hanem egy káprázatos képzeletű keleti költőt Mezőtúron Az élő szóval való bánni tudásnak ilyen mesteri szintjével még nem találkozott De Gergely Antalt hallani még Szarvasról is jöttek kóberes szekérrel más hitű kereskedők is a kortárs Kun Zsigmond emlékezete szerint Ő teremtette meg Mezőtúron azt a szállóigét ami úgy szólt hogy Berettyó parti Athént csinálunk Túrból A református gimnázium fejlődéséért emelkedéséért sok szálon tevékenykedett S ez ütközésekhez is vezetett Szabad lelkű személyiségében nem egyszer okozott feszültséget az akkori egyháztanács korlátolt maradi felfogású intézkedése mely halála után éles sajtóvitákhoz is vezetett Sőt perhez a szabadkőművesség lelkészekre való betiltása kapcsán Közszájon forgott hogy Gergely Antalt Túr őrölte meg 11 évig tevékenykedett a túri református egyházi életben 11 évnyi sok sok eszmény és küzdelem után hanyatlott daliás alakja a sírba Temetésénél 1912 február 13 án a hatalmas részvét megmutatta az iránta érzett nagy szeretetet Ott volt a templomban aki csak befért majd a fejfák honában a feneketlen sárban szinte egész Túr Gergely Antal a dunavecsei molnár fia az első négy osztály elvégzése után cseregyerekként Dunaharasztiba került egy sváb családhoz Később a budapesti református gimnáziumban tanult tovább Kvártélyos volt egy rendőrcsaládnál A természetes észjárású gyors felfogású gyermeket tanárai kedvelték tanítványai is voltak hogy némi pénzhez jusson Első éves teológus volt amikor majdnem megvakult Hittel és alázattal fogadta a csapást Ez adott erőt a gyógyuláshoz 1887 ben házasságot kötött Szirotka Margittal 1897 elején kinevezték a budapesti gyűjtőfogház lelkészének A megtévelyedett emberek lelkivilágához közel tudott kerülni Szilárd meggyőződésévé vált hogy csak erős evangéliumi szellemmel lehet gátat emelni a börtön felé vezető úton Nagyon fontosnak tartotta a missziót 1900 szeptemberében fogadta el a mezőtúri gyülekezet meghívását Első évében megalakította a Szeretet Szövetséget a szegények iránt érzett felelősséggel az olvasó majd

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=338:in-memoriam-gergely-antal-1869-1912&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • REFERENS KÉPVISELI MEGYÉNKET
    szakmai rendezvényeken részt vállalnak a 2014 2020 as európai uniós költségvetési időszakra vonatkozó tervezési folyamatokban szorosan együttműködünk a Vidékfejlesztési Minisztériummal Kik alkotják jelenleg a megyei hálózatot A megye 78 települési önkormányzata járási hivatalok Leader Helyi Akció Csoportok szakmaközi szervezetek pl agrárkamara oktatási intézmények civil szervezetek gazdasági társaságok Jelenleg a helyi Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő Innovációs Központjának is a vezetője vagy Hogyan tudod összeegyeztetni a két feladatkört A két státusz szorosan

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=336:referens-kepviseli-megyenket&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • Dr. Papp István beszéde
    gondolata Mezőtúr és a kun városok népessége immár ugyanazokból az emberekből került ki Az újratelepült és önmagukat a Német Lovagrend fennhatósága alól megváltó kun városok és Mezőtúr sorsa egyre több ponton fonódott össze Gondolhatunk olyan hétköznapi pontosabban szólva kivételesen ünnepi hagyományra mint a lakodalmas szokások a vőfély a jegyajándék a birkapörkölt mind kun és egyszersmind keleti török örökségünk Vagy szólhatnánk a hosszú évszázadokon át országszerte ismert és elismert kun vagy túri süvegről amely a kucsma ősének tekinthető nemezből készült fejfedő volt Hol kunnak hol túrinak nevezték még Jókai Mór is megemlékezett róla a Névtelen vár és Rab Ráby című regényeiben Vagy gondoljunk azokra a széles járomcsontú szívós kevés beszédű munkában meggörnyedt öreg parasztemberekre akik ezeket a nehéz földeket művelték Vagy emlékezzünk azokra a vastag nyakú kálvinistákra akik Kisújszállás vagy Mezőtúr református gimnáziumaiban tanultak és tanítottak Végezetül eszembe jutnak azok a mondatok amikor öreg nagyanyám a kikapós menyecskékről a pustoló hóról a bidergő öregekről szólt Vagy éppen kiküldött hogy kisfiam csetkeld már le sarlóval az árokpartot Ezek a szívünknek kedves ismerős szavak a nyelvészek szerint a közös kunsági nyelvi örökség részét képezik Miért fontos Mezőtúrnak a kun örökség E város csakúgy mint Magyarország de talán Európa egésze is helyét keresi a világban E nehéz de elkerülhetetlen folyamat Mezőtúron is zajlik igen biztató jelekkel Gondoljunk csak a Makk Hetesnek Spett Ernő polgármesternek a kubikosoknak az iparosoknak a mezőtúri zsidóságnak állított emlékhelyekre Ebben a sorba illik a kun emlékmű is amely által még jobban tudatosulhat bennünk hogy milyen gazdag örökséget hordoz Mezőtúr Ebből mint egy kiapadhatatlan forrás vizéből mindig meríthetünk ha szellemi felfrissülésre vágyunk Köszönöm megtisztelő figyelmüket Kedves túriak kedves emlékezők Ha most azt mondanám hogy emelje fel a kezét az aki el tud képzelni egy lakodalmat birkapörkölt nélkül aligha emelkedne akárcsak egy kéz is a magasba Akkor is nagy bajban lennénk ha Mezőtúrnak a török kiűzése előtti történetét kellene részletesen felidéznünk s nem csupán az oklevelek pusztulása miatt S aligha találnánk városunkban olyan épületet amelynek alapját 1711 előtt rakták le Mindezeket az állításokat Túrkeve Kisújszállás vagy Karcag kapcsán is megfogalmazhatnánk S talán az sem volt véletlen hogy az 1950 es évek elején éppen ezeket a településeket kényszerítette termelőszövetkezeti városokká válni a hatalom Miért soroltam fel mindezeket a példákat Azért hogy hétköznapi mindenki által jól ismert bizonyítékait hozzam mindannak ami Mezőtúrt is a nagykun vagy kun örökség részesévé teszi Ahogyan ugyanezt a néprajzkutató megfogalmazta A történeti múlt a társadalmi és gazdasági állapot a földrajzi és nyelvi környezet tájanként és vidékenként másként alakította a magyar nép arculatát Azt is mondhatjuk hogy mi magyarok nem csupán egy egy város vagy falu lakóiként hanem nagyobb néprajzi történeti csoportokhoz tartozóként válunk a nemzet részeivé Egyszerre vagyunk székelyek ormánságiak sárköziek Vas megyeik matyók csángók palócok és magyarok Nem ellentmondás ez hiszen a szivárvány színei is együtt alkotják a pompás természeti jelenséget Sokszor töprengtem már azon hová is tartozik Mezőtúr mely táj tájegység mondhatja magáénak Kicsit talán olyan szülővárosunk mint maga a magyar nép Hiszen mi is sokféle örökséget hordozunk nyugat európai műveltséget közép európai megosztottságot finnugor nyelvi örökséget

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=334:kun-emleknap&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • ifj. Hock Ernő és a Dresch Quartet
    környékén költöztem fel Pestre ott elkezdtem komolyabban foglalkozni a bőgővel Azóta alakultak így a dolgok A beszélgetésünkben a jazz műfaját emeltük ki viszont a világzenében és a népzenében is szerepelsz Igen A jazz részben világzene is és népzene is Leginkább ebben a zenekarban élem ki magam Kipróbáltam több stílust de ez fogott meg leginkább Elsődleges témánk a Fuhun című lemez Hogyan készült a zenei anyag Dresh Mihály a zenekar vezetője ő hozza általában a zamatériát Ekkor már nagyjából megvan hogy milyen irányba tart a darab mi lesz a végeredmény Mindenki formálgatja hozzáad elvesz és így alakul ki a végső verzió Hogy ismerkedtél meg Dresh Mihállyal Ez egy jó kérdés Talán 2004 2005 tájékán találkoztam vele először Az egyik főiskolai osztálytársam családilag jó barátja Misinek általa ismerkedtünk meg Majd egyre többet találkoztunk és egyszer adódott egy helyettesítési lehetőség a zenekarban Ezután pedig ha nem ért rá a zenekar bőgőse akkor én mindig mentem helyette volt hogy sűrűbben volt hogy ritkábban Mikor Szandai Mátyás kiment Franciaországba akkor engem hívott Misi hogy van a kedvem beállni a helyére Természetesen volt Mi alapján választott benneteket a gramofon hu Konkrétan nem tudom megmondani Az biztos hogy a belefektetett munka energia nagyon sokat számít Nyugodt szívvel

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=332:ifj-hock-ern-es-a-dresch-quartet&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • Megkérdeztük...
    voltunk jelentős költségmegtakarításokat végrehajtani hiszen 2008 és 2010 között a város bevételei több mint 300 millió forinttal csökkentek Ez egyrészt annak tudható be hogy számos cég megszűnt vagy elköltözött és a helyi adóbevételek ennek hatására csökkentek illetve a normatív finanszírozás terén is csökkenés volt hiszen a település lélekszáma folyamatosan csökken Ezeket a problémákat már a korábbi testületnek is kezelnie kellett és mi is azzal szembesültünk hogy a bevételi oldal jelentős csökkenése mellett a kiadások nem csökkentek olyan mértékben Így több volt az önkormányzat kiadása mint a bevétele ami azt eredményezte hogy a város adósságállománya egyre csak nőtt Most 2013 ban már a költségvetést úgy kellett megtervezni hogy a működési oldalon nem lehetett hiánnyal zárni Tovább kellett csökkenteni a költségeinket így minden gazdasági társaságunktól további elvonásokat voltunk kénytelenek alkalmazni A megszorítások ellenére is úgy tudtuk a költségvetésünket összeállítani hogy 52 millió forintos hiány keletkezett amit az állami fedezeti tartalékunkból kívánunk pótolni Ez kicsit veszélyes hiszen ha a város nem kapja meg ezt a fedezeti forrást akkor lehet fennakadás a költségvetésünkben Hiszen az a kritérium továbbra is szem előtt tartandó hogy a működési oldalon nem lehet veszteség Amit egyébként nagyon jó dolognak tartok úgy gondolom soha többet nem lehet megengedni azt hogy egy város így eladósodjon A költségvetésünk elfogadása azért is csúszott át márciusra mert nem tudtuk hogy az állami adósságátvállalás mértéke mekkora lesz A kormányunknak és nem utolsó sorban Boldog István országgyűlési képviselőnknek köszönhetően az eredetileg 60 os sávba besorolt Mezőtúrtól a végén tartozásainak 70 át vállalta át az állam Ez egy óriási dolog hiszen durván 3 2 milliárd forintnyi adósságállománnyal rendelkezett a város Az együttműködéseket június 28 ig kötjük meg Hátra van még hogy letárgyaljuk azt hogy melyik hitelből mennyit vállal át az állam Adósságátvállalás nélkül a hitel visszafizetési mértéke 2013 ban 130 millió forint fölött lett volna az átvállalást követően ez a szám 21 millió forint Összegezve elfogadtuk a költségvetést várjuk az állami átvállalással kapcsolatos egyeztetéseket Év közepétől pontosan tudni fogjuk hogy milyen adósságaink maradtak meg A működési területen nagy feladatunk hogy a gazdasági társaságaink struktúráját átgondoljuk ha kell át is alakítsuk 2013 év végéig Egy olyan feladatellátó rendszert kell létrehozni amely a leghatékonyabban és a lehető legolcsóbban hajtja végre a feladatokat A Türr István Képző és Kutató Intézet Debreceni Igazgatósága Mezőtúr Város Önkormányzatával együttműködve képzés és foglalkoztatási programokat szervezett álláskeresők részére Mit lehet erről tudni A Türr István Képzőközpont egy pályázati forrást nyert el és ebből valósítja meg ezeket a programokat Önkormányzatokkal működnek együtt így kerestek meg bennünket is Természetesen felkaroltuk ezt a kezdeményezést is Ennek a programnak a lényege az hogy az álláskeresőket átképezzük és segítsük elhelyezkedésüket A programokat megfelelő létszám esetén helyben valósítják meg ezáltal megkönnyítve a részvételt a munkanélküliek számára A résztvevők a program ideje alatt fizetést is kapnak A munkanélküliség helyzetével kapcsolatban fontos kiemelni hogy a munkanélküliek nagy része szakképzetlen sok olyan polgártársunk van aki a 8 általánost sem végezte el az ő részükre is nyitott a rendszer Továbbra is várjuk a jelentkezőket Első körben több mint 70 en jelentkeztek erre a programra A

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=330:megkerdeztuek&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive

  • Ki-Mit-Tud
    rendezésében 2013 március 19 én a harkányi Termál Hotelben zajlott A hotel gyógyvize szaunája vendégszeretete segített a szereplők előző esti ismerkedés és a másnapi megmérettetésre való felkészülésében A mezőtúri Tisztelet Vasutas Klubból Szűcs Péterné Zsuzsa Kaffka Margit Petika jár című verssel valamint Oroszné Szamos Margó Simon István Mirza és Galgóczi Erzsébet A vessző című novellájával szerepelt Örömmel tapasztaltam hogy mennyire aktívak lelkesek tudnak lenni gondokkal teli életünkben is az emberek

    Original URL path: http://www.mkskft.hu/mesv/index.php?option=com_content&view=article&id=337:ki-mit-tud&catid=37:koezerdek&Itemid=64 (2016-05-02)
    Open archived version from archive