archive-hu.com » HU » M » MAROSFFY.HU

Total: 308

Choose link from "Titles, links and description words view":

Or switch to "Titles and links view".
  • Nekem Mohács kell
    interakció nélkül átdobott a túloldalra Menni fog ez bár nem állítom hogy a pálya legmegnyugtatóbb pontja összegeztem a kalandot A legügyesebbek a kordonon is végig tudnak menni Szombaton Piliscsaba teljes nyári pompájában fürdött a hőmérő kb a mi rajtunkkal érte el a beígért 35 fokot Tízen voltunk Master 2 ben Krisztián azzal kábított hogy negyedik helyre simán felérhetek onnan meg már csak egy kis mázli kell a dobogóhoz Én inkább 6 7 körülre saccoltam magam nem annyira a mezőny ismeretében mint a statisztikára alapozva Ha úgy nézzük egyikünk se tévedett A negyedik hely ugyan két percre volt végül de legalább belátható távolságban ellentétben az első hárommal Én azonban maradtam a tervezett hetediken És az a megérzésem is bejött hogy egy percig nem fogom élvezni a pályát ugyanolyan volt mint amikor pár éve utoljára sífutó OB n indultam a rajt pillanatában ugrott fel a pulzusom olyan tartományba amit már nem lehet szeretni és onnan le se ment a végéig Nagyjából úgy alakult minden ahogy sejtettem a lejtőkön mindenki otthagyott a felfeléken pedig nem tudtam tőlük menni Mivel a pálya 90 a single track sok esély nem volt előzni de ők megoldották hangerővel menjél már bazdmeg vagy kihasználva a 10 ot jelentő széles lapos utat Én viszont ahhoz nem voltam elég agresszív hogy a felfelében elhajtsam őket az útból inkább mentem mögöttük kistányéron nagyjából olyan sebességgel mint a pályabejárás nyugisabb pillanataiban de igazság szerint azért se nagyon akartam előzni mert akkor megint jön az üvöltés a lejtőn hogy tűnjek az útból Kinek hiányzik ez Valahol pálya közben fotó Footstrong Az első kör után nagyjából kialakult az én kis mikroközösségem Klein Tamás Németh Zoltán és Böhm Lajos keringett körülöttem még csak szét se nagyon húzódtunk az utolsó körig viszont mindegyikük jobban lejtőzött nálam szóval determinálva volt a 8 hely mígnem az utolsó körben Németh Zoli kapott egy defektet Mázlijára pont a technikai zóna előtt így talán ha fél percet vesztett de ezzel mögém került és azt már cikinek éreztem volna ha onnan vissza tud előzni Ráadásul kivételesen senki nem állt elém a steigen úgyhogy először a hétvégén sikerült rendesen megnyomni a nagy igyekezet ugyan pontosan a tetejéig tartott onnan se a síkon se a lefelében nem tudtam már extra lelkierőt találni a befejezéshez aminek az lett a vége hogy Zoli majdnem hátba vert de szerencsére amikor megláttam hogy jön annyi energiát még találtam valahol hogy behajrázzak előtte Ez már az elit pályából van szerencsére Az egész műsor pont egy óra hosszú volt de úgy kifingatott mint már nagyon rég bármi Elmentem levezetni Piliscsaba felé majd kistányéron szenvedtem vissza magam a célba a 10 es úton ott ahol verseny előtt még nagytányéron sprintelgettem Ez határozottan nem volt jó jel És kissé ki is száradhattam legalább is estig nem sikerült annyit innom hogy helyrejöjjek reggel pedig azzal ébredtem hogy a Sprint OB t tulajdonképpen le is húzhatom a WC n ennyi életkedvvel aligha rúgok ott labdába De bíztam abban hogy a dobogó még így félholtan is össze kell jöjjön ha már László és Ádám rendeznek

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1862 (2016-04-27)
    Open archived version from archive


  • Archive for 2014: Page 2
    bevehetetlennek tűnő elit mezőny és kiváló ámbár kemény terepek jellemezték a szlovák versenyeket És mondá a hetedik napon hogy ez már egész elfogadható 2014 06 16 1 hozzászólás Shortlink Mégiscsak igaza lesz a zsidóknak hogy a szombatot kell kihúzni a testkultúrából Idén eddig valahányszor szombaton akartam versenyezni abból valami nemjó lett a felejthetőtől egészen a borzasztóig bezárólag Konkrétan 4 0 a szombatoknak még szerencse hogy utána mindig jön egy vasárnap Valahol el kell kezdeni 2014 06 02 4 hozzászólás Shortlink Lassan itt a nyár annak a végén a VB én meg még nem vettem a kezembe térképet Igazából még most is inkább XCO ra mentem volna de oda senki nem akart velem jönni ellenben Csödén még rendezőkre is szükség volt így A blogposzt ami nem jött létre 2014 05 12 Szólj hozzá Shortlink Úgy terveztem hogy a múltkori balsiker után egy ideig inkább csak edzek majd ezen a hétvégén futok neki ismét a versenyzésnek ami predesztinált volna egy optimistább posztot de az időjárás meg a sors vagy mittudoménmi úgy akarta hogy Apák rock and rollja 2014 05 08 9 hozzászólás Shortlink Jönnek fel az öregek Egy ideje tartózkodtam a nagy ikonoktól mert jó párszor okoztak csalódást így jártam a King Crimson nal a Jethro Tull egyik 90 es évekbeli koncertje után pedig egyenesen kijelentettem hogy kegyeletből nem megyek többet koncertjükre mert Andersonnak alig Menjünk inkább kövezni 2014 04 06 Szólj hozzá Shortlink Néha 14 év rutinja is kevés Történt ugyanis hogy elhittem egy projektzárási határidőt ami pont a régóta tervezett isztambuli utazásra esett Köztudott hogy a határidők sosem valósulnak meg naivitásom büntetése pedig az lett hogy a pénteki napom egy vélhetően vidám Tél helyett 2014 01 21 Szólj hozzá Shortlink Ha már tél nincs legalább írok róla Az Over magazin számára készült ez a cikk a sítájfutásról Aki elolvassa lesz

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?m=2014&paged=2 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Addig is
    perc körül illetve 18 38 nál érdekes dobogós képsorok 21 03 tól pedig egy fantasztikus rajtolás is látható Oszd meg Mixx Delicious Digg Facebook Twitter Hasonló Interaktív rangsor Hideg napok Ki viszi át a gyereket Egy pár kép szebben beszél Föl és alá Tonion Versenyezhet Nehéz gyermekkor Kedves ellenségem Bajnokcsapat Lehet hogy nem kéne ezt erőltetni Eső előtt eső után Hideg napok Warning htmlentities charset iso 8859 2 not supported

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1565 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Győzelem, az azzal felérő vereség, de leinkább strandok
    hogy később milyen hasonló meglepetések várnak még Szerencsére ekkora malőr több nem volt meglepetés ellenben igen bár arról már én tehetek a nyolcasnál sikerült belefutnom egy olyan hibába amely végül lenullázta ezt a napomat Történt ugyanis hogy a hetesen egy család ácsorgott nézték a versenyt Mindenkiben él a pozőr csak nem mindenkinek jut akkora nyilvánosság hozzá mint Gyurtának az Olimpián úgyhogy gondoltam megmutatom nekik hogy kell ezt szépen csinálni alig fékezve lendületből ledugtam a pontot és robogtam is tovább ami gyönyörű lett volna csak közben amúgy tévesen el akartam kanyarodni balra és mire észrevettem magam már el is szálltam az elágazás mellett ez egyébként nagyjából a pont mögött egy méterrel volt szóval gyakorlatilag egyvonalban ráadásul egy olyan szűk ösvény két ház között amit valószínűleg a kóbor macskák jártak ki éjjelente Mire erre rájöttem korrigáltam majd hitetlenkedve bementem a sikátorba meg is volt a hiba első fele A második meg csak eztán jött ugyanis nem vettem észre hogy ez az ösvény nem köt át ez első jobbos útra a térképen jelölt milliméternyi sárga folt az életben egy jókora bozótos volt egy kőfallal esélytelen volt ott átmenni mire meg körbejártam az egészet rajtam is volt Maxim egy perc hátrányból Súlyosbítandó a hülyeséget eleve nem is erre kellett volna jönni hanem simán jobbra körbe ez egy olyan rövidzárlat amit nehéz utólag megmagyarázni ráment 40 mp em és ez itt bőven elég ahhoz hogy többé már ne kelljen reménykedni semmiben Én azért még próbálkoztam Azt előre megfogadtam hogy ha Maxim befog nincs az az isten hogy letegyen Az ő hite erősebb lehetett mert már a 11 esre megúszott a lejtőn nem is láttam majd 15 ösre mászáskor még egyszer a hátát de akkor már lényegében leszakadtam hiába a szezonrekordnak számító 188 as pulzus és az az érzés hogy még egy méter felfelé és végem Szerencsére innen már csak szintben és lefelé vezetett a pálya ráadásul akkor se lehetett volna elrontani ha csukott szemmel megyek Majd egy percet kaptam tőle a pálya második felében és még csak nem is nyert jött Carlos és egy szűk perccel letolta őt is Hát ezzel nehezen vettem volna fel a versenyt Roni még csak eztán rajtolt úgyhogy mindent elmeséltem neki a pályáról érzésem szerint még egy kicsit túl sokat is mert többször a prekoncepció miatt hibázott pl említettem neki hogy a hármas a focipálya kerítésén kívül van tehát nem kell bemenni a kapun Erre ő lestoppolt száz méterrel korábban az ösvényen mert ott is volt egy kapu Néha jobb tudatlanul hagyni a másikat mint félinformációkkal megzavarni De azt hiszem a négy és fél perc hátrány inkább azt igazolta hogy ha a hosszútáv az ő száma akkor logikusan a sprint a legkevésbé az Ezzel a fiaskóval aztán végleg lezárult a VB vele pedig a 2013 as versenyszezon Ami a portugál útból hátra volt az már csak a nyaralásról szólt Először is hazabicikliztünk Santiago do Cacém ből hogy kiélvezzük a gyönyörű tájat és a békés szinte forgalommentes utakat mielőtt végleg visszacsomagoljuk a bringákat a dobozokba Ekkor találtuk ezt az elgondolkodtató alkotást

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1527 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Mission completed
    hogy a jobboldali völgyben kevesebb a szint igaz szarabb is az út Én maradtam annál az alapelvnél hogy a legrövidebb szokott jó lenni így nekimentem egy olyan meredek hegyoldalnak amin kisvártatva már toltam is ráadásul az utat is alig találtam meg az ültetvényekben általában is nehéz volt őket követni de ez itt különösen gizdára sikerült Azért kikeveredtem belőle és aztán pont is simán meglett Nagyjából hasonló feeling volt a hármas is nem volt más lehetőség mint direktben de állandóan keresni kellett az utat és még kellemetlenül emelkedett is A végén a pont előtti elágazásban időztem kicsit mert mintha egy úttal kevesebb lett volna Ez volt egyébként a pálya egyetlen tudománya minden pont előtt volt egy bonyolult képződmény ami megakasztotta az embert Érdekes feladat de nem lett volna rossz pár útvonalválasztás inkább A négyes ugyanez volt kicsiben csak azért álltam meg a végén hogy a lejtőzés után kiolvassam a térképet mielőtt valami végzetes hülyeséget csinálnék Felesleges volt csak maradni kellett a völgyben Ezt az átmenetet két kollégával a hátamban csináltam meg de amikor a ponton megfordultam már nem akartak velem jönni Az ötösre végre volt alternatíva Lehetett lent maradni a völgyben de ehhez nem volt bizalmam és a pöttyözött szakaszok sem sejtettek semmi jót inkább mentem fel a házhoz igaz több szint de biztonságosabb Hát utólag sem tudom Nagyon rossz nem lehetett A győztestől kapott 50 mp elgondolkodtat de a másodiktól már csak 10 mp volt a hátrányom úgyhogy a gondolkodás tárgya inkább az hogy Carlos vajon milyen időkaput talált itt Ha viszont ennyire penge hogy tudott két percet tenni a következő átmenetébe A hatos végre egy fogós átmenet volt talán a pálya legjobbja de egyszerűen nem volt türelmem kiolvasni a térképet és főleg megérteni a domborzatot maradtam a panelnél irány a legrövidebb Némileg segítette a döntést az előttem menő dán elit srác akivel felhúzattam magam a hegyre így ez a második és egyben utolsó győztes átmenetemet eredményezte A hetes primitív volt de legalább durva csak a körön belül kellett tájékozódni A nyolcas viszont a hét legérdekesebb térképhibáját hozta el midőn a betonon átkelve teljesen más alakú úthálózatot találtunk mint amit a térkép ábrázolni akart plusz a vételen még egy 20 méter hosszú pocsolyán is át kellett kelni Én egy ideig hitetlenkedve álltam a partján de aztán meggyőztem maga hogy ha zavaros a víz akkor valaki már belement előttem Ezek után már nem volt bizalmam a teljesen váratlan helyen felbukkanó jobbos elágazáshoz maradtam inkább a baloldali megoldáson ami viszont egy randa nagy tolásban végződött Nem volt ideális de úgy éreztem erről nem tehetek Csak utólag láttam hogy a győztes itt egy teljes perc előnyt szerzett És történetesen portugál Lehet hogy járt már abban a pocsolyában Végül is két éve ugyanitt már volt versenyük Miután lélegzethez jutottam a dombtetőn jöhetett végre egy barátságosabb átmenet ami csak arról lett emlékezetes hogy itt kétszer is átvágtam egyszer mindjárt az indulásnál mert a gyakorlatilag famentes részen simán át lehetett látni az alant menő útra A pont előtti shortcut már közel sem volt ilyen egyértelmű csak

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1465 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Lenn az Alföld tengersík vidékén
    miatti logikus upgrade ként Ez valahol korrekt is volt csak éppen az előző napi terepbemutató tanulságait definiálta át egy kicsit nem tudtam hogy csak az az út minősíttetett át vagy a többi is ergo ami pöttyözött maradt az most tényleg horror vagy csak nem került a figyelem központjába Végül maradtam az eredeti tervnél nem érdekelt az utak minősítése és ez nagyjából működött is A másik meglepetés az volt hogy dacára annak hogy a feladat nem volt bonyolultabb mint előző nap rögtön az egyesre sikerült rossz útvonalat választanom sok szerencsére nem múlt rajta talán maximum fél perc Ugyanakkor nem esett igazán jól a hajtás de reméltem hogy ez majd pár perc alatt elmúlik El is múlt csak néha éreztem később hogy belepunnyadok a monotonitásba főleg mikor kilométereket kellett egy irányba menni egy szögegyenes úton és közben elkarikázott mellettem egy ifi román gyerek Ez kicsit felébresztett de sajnos nem mentünk sokáig együtt pedig jót tett volna a tempómnak Hamar túlestünk a pálya egyetlen érdekes átmenetén hármas majd legközelebb az ötös majd a hatos végjátéka tűnt fogósnak de fájdalmasan könnyen meglett mindkét bejárat Onnan pedig ment tovább a favágás ha nincs a 7 11 es pont kétszer végképp be is alszom de így legalább egy kilométeren át próbáltam megfejteni hogy mi az a sok vonal a körből kiindulva Egyszer szembe jött László ezt nem is értettem igazán aztán Csabit láttam a bozótban csörtetni de ők mind más pontján voltak a pályának egyedül Luby lehetett volna partner ha nem épp egy gleditsia tövist operál ki a hátsó kerekéből amikor megfogom A pálya második felében még sikerült beszopni a kilencesre vezető utat amin nem kevesebb mint három kidőlt fa is volt a fiam szerint öt de ő 10 perccel később járt arra ezek szerint közben még kettő kidőlt ha ezeket jelöli a térkép hát tuti hogy az amúgy is sokkal gyorsabb dózert választom dacára a véleményes beágazásnak a rét szélén ami viszont remekül járható volt Hogy a baj ne járjon egyedül még felspulniztam valami köcsög lágyszárút a hátsó sorra egy ideig kínlódtam vele de aztán nem volt kedvem a maradék távot csak fél váltókapacitással megtenni pont azon fokozatok nélkül amivel igazán kényelmesen lehetett haladni így inkább áldoztam fél percet a gyomlálásra Több malőr aztán már tényleg nem volt jött a jutalom a pálya végén a 31 esre vezető út amely végre nem volt egyenes Innen pedig a trapplövő pályán át a befutóra ezt már az előző napi emlékek alapján és meg kell állapítsam még sincs baj a memóriámmal mert ezt az átmenetet megnyertem Ezt az egyet Az rögtön kiderült hogy megvertem Lászlót Ez meglepett a pálya egyszerű volt mint a faék ezen már csak nem hibázott Ahogy elhallgattam őt is meglepte Talán már túlzottan beleélte magát a szezon végébe Másik nagy ellenfélnek Csabit tekintettem aki elvileg 4 perccel ment ki mögöttem tehát amikor visszajöttem a levezetésből cirka negyed óra múlva és még nem volt sehol kezdhettem volna bontani a pezsgőt de ekkor megérkezett méghozzá nem olyan hajrával mint aki nem tekinti magát esélyesnek És tényleg

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1416 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Too old for that
    sraffozáson így nem kevesebb mint 22 embert meszeltek el a mi kategóriánkból némileg lesoványítva a mezőnyt A többiek is hozzám hasonlóan teljesítettek Csabi pár mp cel előttem László alig mögöttem mintha együtt edzenénk ami nem is nagy túlzás Anna viszont jól elszállt fejetlenül kezdett a fűnyírós részben így a történelemben valószínűleg először fordult elő hogy az én helyezésem lett a jobb Az eddigi legnehezebb sprintpálya Mivel ez a sprint alig volt több mint egy átmozgató résztáv a másnapi középtávra nem kellett sokat regenerálódni ami szerencse mert lakhatási körülményeink ezt nem is nagyon tették lehetővé A szállást ugyanis a helyi szakácsképző kollégiumában sikerült szerezni ahol remek kajákat adtak reggelire például korlátlan mennyiségű sült szalonnával és virslivel amitől a sport dietetikusok valószínűleg sikítófrászt kapnának de nekünk ízlett további előnye volt hogy ott lakott a fél mezőny így barátkozni ideális volt de az emeletes vaságyakat valamilyen horrorfilm kellékei közül válogathatták ugyanis csontig hatoló nyikorgással reagáltak minden mozdulatra Két éjszakányi vigyázzban alvás után át is kértük magunkat szigorúan faágyas szobákba amit a portás meglepően megértően fogadott Lehet hogy ő is aludt már ilyen vaságyon Ergo szinte teljesen frissen eshettem neki szerdán a moedakai sífutópályának amely mint nagyon hamar kiderült méltó párja volt a sprint terepnek Fűnyírás itt ugyan nem volt de az úthálózat szinte ugyanolyan sűrű volt már ahhoz is meg kellett állnom hogy rájöjjek honnan is megyek hova Például az ötödik átmenetben már majdnem a nyolcas pontnál jártam mikor sikerült kiolvasnom hogy nem az a következő Még épp időben de ugyanakkor elmulasztottam lekanyarodni a betonon való átkeléshez csak kétszáz méter múlva stoppoltam akkor is inkább azért mert tanácstalan lányok álldogáltak az út szélén és az ilyen mindig gyanús ez a kitétel a Kamaraerdőre nem vonatkozik Jól éreztem ők is az átjárót keresték mentem is utánuk vissza a kanyarig Ez volt a három nap alatt bemutatott legnagyobb tájékozódási hibám és tulajdonképpen az egyetlen tényleges hiba is egyben mert sokat vesztettem ugyan bizonytalankodással meg vitatható útvonalakkal de olyan hogy ne arra menjek amerre akarok csak ez egyszer fordult elő Nagyjából ez az egyetlen jó hír amivel magamat biztathatom jól éreztem hogy veszélyes a terep és kellő óvatossággal tudtam is kezelni sosem vesztem el inkább mentem lassan Tök jó terv csak mások közben ugyanezt meg tudták csinálni gyorsan És a nem kevésbé zavarba ejtő középtáv Másik baj hogy ez a terep kiemelkedő bringástechnikát kívánt mert ugyan sehol nem volt ijesztő na ritkán de a gyors és hatékony haladáshoz egész másképp kell tudni biciklizni A középtávon pl még úgy ahogy ellébecoltam Andi Rief mögött 6 7 8 pontok de aztán jött Sanyi a litván amoroso ez rejtett utalás Brigi számára és úgy ment el mellettem hogy esélyem se volt ráugrani Igaz épp a pálya legsúlyosabb részén voltunk egy kvadokkal összejárt kanyarhalmazban 8 pont Mire kiértünk a sima már már unalmas alföldi nyiladékhálóra sehol nem volt senki így nem tudtam meg hogy pusztán fizikumból bírom e velük Maradtam egyedül és ettől kissé be is lassultam amikor ismét beértünk a sífutópályákra Még egyszer hátbazörgetett Bogar az idei év sztárja

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1363 (2016-04-27)
    Open archived version from archive

  • Nem sikerült elrontani
    az almafa alatt lemondott minden reményről és csak azért nem üvölt velem mert ő úrinő Megfogtam még a kiskör egyetlen pontját majd szégyenkezve begurultam a célba váltani Fogalmam se volt milyen pozícióban de nem számítottam semmi jóra Egyébként a bajnokságban ekkor is vezettünk de ezt nekem nem mondta senki Kiolvastattam 23 perc Annyira rossz azért nem lehet Kicsit mozogtam és vártam Annát aki hamarosan jött is nagy örömömre Egével a hátában Nem igazán dobott fel a hajrá gondolata de az messze is volt még egyelőre csak az tűnt biztosnak hogy Patrikkal együtt megyek ki és bár simán montiban nem biztos hogy le tudnám tenni sőt térképpel különböző pályákon azért éreztem némi esélyt hát még amikor megláttam hogy az egyesért nem kell még egyszer bemennem a bánatos bozótosba Patrik ráadásul letette a gépét a térképeknél és olyan buzgó hajtogatásba kezdett mint aki eltökélte meg sem áll egy csákóig így aztán igazából egyedül mentem ki a pályára egy ideig nézegettem visszafelé de nem láttam őt sehol Jól is ment a könnyű gyors terepen élvezet volt hajtani a gépet a pontok is egyszerűek voltak az előzmények után egyetlen hibát követtem el de azt is csak majdnem a négyesről már lélekben a hatos felé mentem mikor észrevettem hogy van még itt feladatom az út menti fánál Ez inkább riasztó volt de időveszteségbe nem került Ami mégis az a hatos után az ösvény mert abba minden belógott aminek csak ága van nem volt egy gyors megoldás de szerettem volna elkerülni a zűrös gáncsolós útelágazásokat a hetes előtt Jutalomjáték a második körben Az átfutón már azzal szórakoztam hogy lehet leszállás nélkül megfordulni a pont előtt hála az érintés nélküli rendszernek egészen új technikák fognak hamarosan kifejlődni a sokáig fetisizált állvadugás pedig apránként visszaszorul majd mint a karton profi kezelése az elmúlt érában Ez az érintés nélküli dolog egyébként határozottan tetszett nem kell azzal tökölni hogy leváltsak a pont előtt csak kellően közel elsuhanni akár negyvennel Esetleg vigyázni a belógó ágakra mert az egyik fára szerelt pontnál majdnem úgy jártam mint a Tenkes kapitányában a lúzer labancok Mivel Patrik nem volt sehol sőt senki más sem volt sehol a végét már elkényelmeskedtem maximum azért hajthattam volna hogy 20 perc alá menjen az időm de sejtésem se volt hogy ez opció Azért jobban mutatna az eredménylistában az mégis egy külön kaszt csak komoly arcoknak sikerült bár nagyon nehéz összehasonlítani az eredményeket mert a kombinációkon túl még az is sokat számított hogy első vagy második körös e a pálya Az biztos volt hogy nyertünk a bajnokságban abszolútban csak az ötödikek lettünk de olyan harcosoktól mint például a győztes Berni Mike kettős nem szégyen kikapni főleg a mi egy szeniorral egy lánnyal összeállításunkkal Patrik pár perc múlva érkezett meg de az ellenőrzésnél kiderült hogy elkönnyelműsködte a végét nem feltétlezve hogy a kiskörben is van kombináció és rutinból rárabolt ismét a 45 ösre Hát ez a méreg nem a cián Így Toncsi hozta az OSC második váltóját a második helyre rég volt már ilyen hogy bajnokságban ennyire taroljunk Cicáék lettek a

    Original URL path: http://www.marosffy.hu/?p=1346 (2016-04-27)
    Open archived version from archive



  •