archive-hu.com » HU » F » F-GROUP.HU

Total: 325

Choose link from "Titles, links and description words view":

Or switch to "Titles and links view".
  • Juhász Rolanddal ismét bajnok az Anderlecht
    a meccs után Bruges ban ünnepeltünk majd otthon a stadion parkolójában találkoztunk a szurkolókkal akik óriási kivetítőn követték végig a találkozót 2 órán keresztül ugráltunk jobban elfáradtam mint a bajnokin mondta Juhász miután rákérdeztem hogy milyen hosszú volt az éjszakája Utána lementünk a csapat kedvenc szórakozóhelyére ahol elkerítettek nekünk egy részt bár a szurkolók természetesen itt is megtaláltak minket és itt hajnalig ünnepeltünk 4 fordulóval és 3 héttel a bajnokság vége előtt már bajnokcsapatban Juhász Roland 6 gólt szerzett az idén és vezetésével az elmúlt 10 év legerősebb csapatának tartják az idei Anderlechtet Nagy stressz alól szabadultunk fel nagy megkönnyebbülés hogy most már teher nélkül léphetünk pályára Egész szezonban kevés pihenőnk volt karácsonykor sem állhatunk meg reagálva arra a kérdésre hogy jobban bírták a nyomást mint az ellenfél Igaz van még 3 hét de valószínű most már a fiatalok és azok a játékosok fognak több időt kapni akik eddig kevesebb meccsen játszottak A Bruge on látszott a mérkőzés közben hogy játékosai feszültek és ahogy rohant az idő egyre frusztráltabbak lettek de ez érthető hiszen nagyobb teher volt rajtuk mint rajtunk Egész héten üzengettek az újságok hasábjain elképzelhetetlennek tartották hogy náluk legyünk bajnokok Nekünk nem engedték hogy részt vegyünk ebben a verbális párbajban és mi a pályán bizonyítottuk is hogy helyes volt ez a fajta taktika Nemzetközi szereplést fontosnak tartják náluk is ezért mindent megtesznek és számitanak természetesen Juhász Rolandra is Ha együtt tudják tartani a csapatot és úgy látom a vezetőknek ez a legfőbb céljuk akkor szerintem esélyesek vagyunk a fő táblára kerülni Persze az erősítésre is gondolnak de nem fogják elkapkodni hiszen nagyon sok tehetséges fiatal küzd a csapatba kerülésért A fiatalok csapatba épitése és a fiatalitás nemcska itthon téma Sok a saját nevelésű fiatal és például én a 26 évemmel a csapat második legidősebb játékosa vagyok Most építik

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=17 (2015-12-27)
    Open archived version from archive


  • Halmosi-parádé, Bogdanovics-gólok: Hali-siker
    Cityben mellőzött válogatott futballista a folyamatos játéklehetőség miatt tért haza és az már két tavaszi összecsapást követően kijelenthető jó úton halad hogy ismét legjobb formáját hozza Halmosi a Ferencváros otthonában is kitűnt a mezőnyből a pénteki Kaposvár legyőzése alkalmával pedig annak ellenére hogy Bogdanovics duplázott egyértelműen a meccs embere lett Nálam a nagy futómennyiség és a párharcok döntő részének megnyerése alapkövetelmény mondta Halmosi Péter akinek produkciója a találkozót a helyszínről közvetítő Knézy Jenőnek is feltűnt a riporter kiemelte hogy a középpályás minden hazai akcióból kivette a részét és elképesztő sokat robotolt Akkor leszek elégedett magammal ha gólokkal gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot Erre persze nagyobb az esélyem ha az eredeti posztomon a balszélen jutok szóhoz mert bevallom az első két meccsen kicsit idegen szerepkörben futballoztam A Fradi otthonában az ékek mögött játszottam ezúttal pedig belső középpályásként Utóbbi poszthoz a válogatottban már volt szerencsém de visszavont centerként teljesen más kvalitásokra van szükség mint amit én megszoktam Természetesen ezek a meccsek is fejlődésemet szolgálják és segítik hogy visszazökkenjek a normális meccsritmusba Örülök a győzelmünknek de nem elégedhetünk meg magunkkal hiszen a neheze csak most jön Halmosi Péter győzelemmel tért vissza a szombathelyi közönség elé Igor Bogdanovics pedig két góllal debütált a Rohonci

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=15 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Halmosi Péter újra itthon, avagy a téli klubcserék
    játékjogát Halmosi Péter a Premier Leauge ben szereplő Hull City ősszel mellőzött labdarúgója a szívére hallgatott amikor az ideiglenes klubcsere mellett döntött a válogatott középpályás nyárig nevelőegyesületét a Szombathelyi Haladást szolgálja Hogy érkezése nem csak papíron jelent erősítést a zöld fehéreknek az már a nyitó fordulóban bebizonyosodott a Ferencváros otthonában Halmosi góllal és sziporkázó játékkal tért vissza a magyar NB I be Régi új csapata viszont vele és a szintén télen érkező Igor Bogdanoviccsal a pályán is balszerencsés vereséget szenvedett Szintén átmenetileg tért vissza Magyarországra Kulcsár Tamás akit a Polonia Warszava adott kölcsön a szezon végéig az MTK nak A támadó reaktiválásával no és az átigazolási időszak utolsó pillanatában a Vasastól kölcsönvett Lázok Jánossal a sorban ismét masszív csapat lehet az MTK Amely klub ugyanakkor kénytelen nélkülözni az nyárig a Vasasnál játszó Hrepka Ádámot és a Kecskemétre kerülő Bori Gábort előbbi rögvest góllal debütált új együttesében pazar találata a tavasz góljára is esélyes Bori Gáborra szombaton vár pikáns csata amikor a KTE a korábban őt foglalkoztató Újpestet fogadja ahogy szintén bizonyíthat legutóbbi egyesülete ellen Mladen Lambulics Halmosihoz és Hrepkához hasonlóan a DVSC t elhagyó karrierjét korábbi klubjánál Kaposvárott folytató Oláh Lóránt is góllal nyitott ráadásul találata három pontot ért a

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=14 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Sándor Györggyel erősít a listavezető Videoton
    amelyik érdeklődik felőlem és hajlandó pénzt áldolzni rám mondta Sándor György Tisztában vagyok vele hogy a gazdasági válság idején ritka hogy egy egyesület olyan labdarúgót szemel ki akit szerződés köt az aktuális csapatához és hajlandó kivásárolni őt a megállapodásából Tudomásul vettem hogy az értékesítésemmel az Újpestnek segítek így ezúttal az észérvek az érzelmek elé kerültek Ugyanakkor a Videoton vezetősége által felvázolt jövőkép kihívást jelet a számomra Mezey György szakértelme pedig

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=13 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Vége a nyári keringőnek, nagyágyúk a Lokiban
    napjaiban is aktívan szerepet vállalt a játékosmozgásban az F Group menedzseriroda Az Olaszországban kevés játéklehetőséget kapó a Regginához Pécsről szerződő Szatmári Lóránd a Soproni Liga listavazetőjéhez az MTK hoz került kölcsönbe ahol a szakvezetés azt várja a középpályástól hogy vegye át a sérült Kanta József helyét Hasonló okok miatt döntött a hazatérés mellett Feczesin Róbert is az elmúlt időszakban a Brescia csapatában mellőzött válogatott támadó egy évre kölcsönbe kerül Debrecenbe

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=12 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Az F-Group is ott lesz a BL-főtáblán!
    és Máté Péter is megmutathatja magát Európában Kettős győzelemmel többek között az F Group ügynökség által képviselt labdarúgók klasszisának köszönhetően a Bajnokok Ligája csoportkörében folytathatja a DVSC TEVA A Debrecen a szófiai 2 1 es siker után a Puskás Ferenc Stadionban 2 0 ra megverte a bolgár Levszki Szófiát és várhatja a csütörtöki sorsolást A budapesti mérkőzésen Rudolf Gergely Varga József és Vukasin Polekszics is főszereplő volt a csatár és

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=11 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Tisza Tibor egy évig a Royal Antwerp FC-nél!
    Pintér Sándor és Fazekas László foglalkoztató Antwerp FC vette kölcsön egy évre A jelenleg a másodosztályban szereplő a feljutást megcélzó együttes már a hét végén megállapodott az Újpesttel az átigazolásról a csatár pedig az F Group ügynökséget képviselő Filipovics Vladan társaságában hétfőn írta alá a szerződését Hétfő késő este született meg a megállapodás mondta Tisza Tibor Annak ellenére hogy a Royal Antwerp FC a másodosztályban szerepel a váltás előrelépés a

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=10 (2015-12-27)
    Open archived version from archive

  • Jöttek-mentek - az F-Group átigazolási körképe
    18 hónapra A futballista már csatlakozott észak amerikai együtteséhez és amint megérkezik a játékhoz szükséges zöld kártyája pályára léphet Kulcsár Tamás ellenben már túl van a debütáláson új csapatánál a fehérvári kölcsönszerződés után az MTK hoz visszatérő a felkészülést a Hungária körúton kezdő középpályás alig hogy csatlakozott a Polonia Warszawához a NAC Breda elleni Európa liga találkozón már be is mutatkozott A futballista Vladan Filipovics társaságában két hete szerdán utazott

    Original URL path: http://www.f-group.hu/index.php?lang=hu&mod=hir&page=reszletek&id=9 (2015-12-27)
    Open archived version from archive



  •